Emmanuel Macron: Franciaország nem lankad a terrorizmus elleni harcban
Erről is beszélt egy interjúban a francia elnök, utalva a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadásra.
Bűnös és gonosztevő állami ideológiának nevezte és totalitárius rendszerekhez hasonlította az iszlámot egy cseh alsóházi szemináriumon Klára Samková ismert cseh ügyvéd. Kijelentését követően több diplomata elhagyta a termet, köztük Ahmet Bigali török diplomata is, aki az ügyvédnő megbüntetését követelte a Cseh Televízióban pénteken. Az ügyvédnő viszont a török nagykövetet utasítaná ki emiatt.
Törökország prágai nagykövete szerint Klára Samková ismert cseh ügyvéd súlyosan megsértette az iszlám vallást egy nemrég a cseh parlamenti alsóházában megtartott szemináriumon, s ezért az illetékes cseh hatóságoknak eljárást kellene indítaniuk ellene. „Méltóságteljes vitára számítottunk az iszlámról, és szerettük volna megmagyarázni, hogy a terrorista szervezetek nem az iszlámot képviselik. Ennek a nőnek a szavai azonban sokkoltak és csalódást keltettek” – mondta Ahmet Bigali a közszolgálati Cseh Televíziónak pénteken. A török diplomata leszögezte: bármiféle vallás elleni uszítás az európai és a cseh jogszabályok szerint is büntetendő, mert a szólásszabadságnak is megvannak a maga határai.
Felszólalásában Klára Samková a totalitarizmushoz hasonlította az iszlám vallást, amely szerinte ugyanolyan, mint a nácizmus, a fasizmus vagy a kommunizmus. Az iszlám vallás „bűnös és gonosztevő állami ideológia” – jelentette ki az ügyvédnő, aki egyik markáns képviselője a csehországi iszlámellenes mozgalomnak.
Samková szerint ezért az iszlámmal kapcsolatban úgy kell eljárni, mint a totalitárius rendszerek esetében: harcolni kell ellene, le kell győzni, és egyszer mindenkorra meg kell akadályozni terjedését. A beszéd elhangzása után a török nagykövet és néhány további diplomata elhagyták a tárgyalótermet. A diplomaták most állítólag mérlegelik, hogy feljelentsék-e az ügyvédnőt az iszlám vallás megsértése miatt.
Az ügyvédnő kiutasítaná Ahmet Bigalit az országból
Ahmet Bigali a televízióban azt mondta, hogy a cseh hatóságoknak feljelentés nélkül is eljárást kellene indítaniuk Klára Samková ellen. „Az ilyen nyilvános viselkedés büntetendő. Minden demokratikus államban az államügyészség hivatalból intézkedne” –vélekedett a török diplomata. Megjegyezte, hogy mindenkinek joga van véleményt mondani, de mások vallását nem szabad megsértenie.
„Az elhangzott kijelentésekkel saját hatáskörünkben már foglalkoztunk. Az ügyet továbbítottuk a rendőrségnek, és várjuk álláspontját” – reagált a televízióban elhangzottakra Jan Lelek, az egyik prágai kerületi ügyészség vezetője, részleteket azonban nem árult el, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó. Korábban a cseh külügyminisztérium nyilatkozatot adott ki, amelyben megállapította, hogy az iszlám és a totalitárius rendszerek ilyesféle összemosása számára elfogadhatatlan, egyúttal a vallások közti párbeszédet szorgalmazott.
Klára Samkovának az iszlámról tett kijelentései nem egyedülállóak Csehországban, ahol létezik egy erős iszlámellenes mozgalom, s annak egyik tavaly novemberi rendezvényén Milos Zeman államfő is részt vett. „Úgy vélem, hogy a Cseh Köztársaságnak diplomáciai úton ki kellene utasítania a nagykövet urat az országból, mert beavatkozott belügyeinkbe” – reagált Ahmet Bigali pénteki nyilatkozatára Klára Samková.